13 kérdés, amit fel kell tenned az esküvői fotósodnak!

13 kérdés, amit fel kell tenned az esküvői fotósodnak!

 

A megfelelő fotós kiválasztása majdhogynem olyan nehéz, mint megtalálni a párod. 🙂 Na jó, lehet, hogy nem annyira nehéz, de azért komoly kihívást jelent. A fotós lényegében az esküvőd egész napján melletted lesz (a személyes pillanatokat is beleértve). Ezért borzasztóan fontos, hogy olyan valakit válassz, akivel jól kijöttök és nem zavaró számodra/számotokra a jelenléte. A fotós pozitív kisugárzása mellett nem mellékes szempont, hogy tehetséges és kreatív legyen, valamint a stílusa egyezzen a Ti igényeitekkel! De hogyan is találjátok meg a tökéletes fotóst? Ebben igyekszünk a segítségetekre lenni!

 

a nagy nap
Érdemes a barátok segítségét és véleményét is kikérni, mikor fotóst kerestek! (fotó: www.oncewed.com)

 

A megfelelő fotós megtalálásához érdemes a barátoktól is tanácsot kérni. Hiszen ha már “dolgoztak” együtt a fotóssal úgy könnyebben tudnak véleményt mondani róla. Facebookon is ajánlott körülnézni, mert a legtöbb profi fotós már ott is hirdeti magát. A fotós Facebook oldaláról pedig már el tudtok látogatni a portfóliójára. Ugyanakkor fórumokon is nézelődhettek vagy kérhettek segítséget a keresgéléshez.

Érdemes három vagy négy fotóst kiválasztanotok, aki szimpatikus és bejön a stílusa, valamint nagyon fontos egyeztetni, mielőtt leültök, hogy az esküvőtök napján szabad-e? (Ne pazaroljátok egymás idejét!) Ezután jöhet az interjú! 🙂

 

Digitális Fotókidolgozás a TörökFotónál

Már megvannak az esküvői fotóid, de nincs ötleted hol hívasd elő őket?

Hívasd elő képeidet a TörökFotónál!

  • Online feltöltés (mobilról is!)
  • Országos kiszállítás
  • Csúcsminőség

 

A beszélgetés során a következő kérdéseket tegyétek fel:

1. Hogyan jellemzi a fotózási stílusát? Láthatnátok-e pár példát?

Erre a kérdésre nagyon sokféle választ kaphattok, mint például “hagyományos”, “kreatív” vagy “dokumentáló jellegű”, de ne felejtsétek el, hogy ez mindenki számára mást és mást jelent. Emiatt fontos, hogy a megbeszélésre a fotós hozzon magával fotókat. Így tud körvonalazódni, hogy passzolnak-e egymáshoz az elképzelések.

virágok
Ha fotós ízlése, stílusa hasonló a Tiétekhez, akkor nyert ügyetek van! 🙂 (fotó: www.stylemepretty.com)

 

2. Járt-e már azon a helyszínen ahol az esküvőtök lesz?

Ha a válasz igen, akkor kérjétek meg, hogy mutasson pár képet a helyszínről. Ez segít abban, hogy lássátok a fotósotok stílusát, valamint hogy mit tudott kihozni  a helyszínből és az ott mozgó emberekből. Ha nemleges a válasz, az sem probléma. Fontos, hogy az esküvő előtt a fotós tartson egy kis terepszemlét, hogy tisztába legyen a helyszín adottságaival. (Ezt remélhetőleg magától felajánlja majd! 🙂 )

helyszín
A szabadtéren tartandó esküvők esetében is érdemes terepszemlét tartani a változó fényviszonyok miatt. (fotó: Pinterest)

 

3. Egyedül dolgozik majd vagy lesz társa is?

Ez a kérdés nyilván attól is függ, hogy egy fotós cégtől  érkezett-e az emberünk vagy sem. Ha igen, akkor érdemes tisztázni, hogy hány fotós lesz az esküvőtökön. Ha kis esküvőtök lesz, kevés vendéggel, akkor nyilván elegendő egyetlen fotós, viszont ha nagy esküvőt terveztek, akkor mindenképpen kettő illetve három fotósra lesz szükségetek.

 

4. Betegség vagy vészhelyzet esetén tudják-e helyettesíteni az esküvőn?

Annak a fotósnak, aki egyedül dolgozik mindenképpen rendelkeznie kell B-tervvel vészhelyzet esetére. Ezzel nektek is tisztában kell lennetek, tudnotok kell ki az, aki esetleg helyettesíteni jön. Nagyon fontos, hogy ezt a pontot megtárgyaljátok, hogy emiatt ne kelljen aggódnotok a továbbiakban.

 

5. Rendelkezik-e biztosítással?

Egy profi fotósnak rendelkeznie kell valamilyen biztosítással, hogy ne legyen probléma abban az esetben, ha a fotózáshoz szükséges eszközei megsérülnek vagy ellopják őket, esetleg baleset történik. Nem csak számára, hanem számotokra is lényeges ez a kérdés!

 

6. Megnézhetnétek-e egy teljes albumot egy-egy esküvőről, ahol ő fotózott?

Egyes fotósok csak a legjobban sikerült képeiket mutatják meg, ahelyett, hogy egy egész albumot mutatnának be az esküvőkről, az elejétől a végéig. Az esküvő minden fontos pillanatáról látnotok kell fotókat – a készülődést, a szertartást, az első táncot…stb. – nem csak a legkreatívabbakat és legszebb portrékat.

album
Az esküvői album sokat segít abban, hogy eldönthessétek mire van szükségetek! (fotó: Pinterest)

 

7. Mit tartalmaz az adott fotós csomag?

Kérjetek egy listát arról, hogy az adott csomagok pontosan mit tartalmaznak, és a szolgáltatás összegét is fixáljátok. Ha elég rugalmas a fotós akkor lehet, hogy kérhettek kiegészítést a csomagotokhoz, így a költségvetésből is lefaraghattok.

 

Digitális Fotókidolgozás a TörökFotónál

Hívasd elő képeidet a TörökFotónál!

  • Online feltöltés (mobilról is!)
  • Országos kiszállítás
  • Csúcsminőség

 

8. Mikor és hogyan kapjátok meg a fotóitokat?

Beszéljétek meg, hogy nagyjából mennyi időre van szüksége a fotósotoknak ahhoz, hogy a fotóitokat továbbítsa számotokra. Általában három, négy hétre van szüksége ehhez. Tehát, türelem 🙂

Természetesen beszéljetek arról is, hogy milyen formátumban kapjátok meg a fotókat. Ugyanis ha CD-n kéritek, akkor magatok is kinyomtathatjátok a fotókat, de ha rendelkeznek online galériával, akkor megrendelhetitek az előhívást.

 

9. Hogyan képzelte el a fotózás menetét?

Lényeges egyeztetni, hogy melyik képet mikor tervezi elkészíteni. Mikor szeretné például a portrékat fotózni? Szertartás előtt vagy után? Mennyire rugalmas abban a tekintetben, hogy Ti is elmondjátok az ötleteiteket?

 

10. A fotóinak többsége inkább fekete-fehér vagy pedig színes?

Ez egyértelműen a fotós személyiségétől függ. Ez a kérdés azért fontos, mert össze tudjátok hangolni a saját stílusotokkal, és ha szükséges akkor alkalmazkodjon hozzátok.

fekete-fehér
A fekete-fehér fotók elegánsak, kifinomultak de ügyeljetek arra, hogy a színes fotók legyenek többségben. (fotó: Pinterest)

 

11. Mióta fotóz esküvőket és évente hány esküvőn dolgozott?

Ebből a kérdésből kiderül, hogy mennyi tapasztalattal és munkabírással rendelkezik a fotós.

 

12. Mit szeret a legjobban az esküvői fotózásban?

Ez egy jó kérdés arra, hogy jobban megismerjétek a fotós személyiségét. Sokat elárul a válasza, hogy miért is szereti ezt a munkát. Számotokra is fontos, hogy a fotós 100%-ot nyújtson a nagy napotokon. Ha nem lelkesedik a munkájáért, akkor az a képeken is látszódni fog.

családias hangulat
Fontos, hogy a fotós is jól érezze magát, hiszen egy napra a család tagjává válik! (fotó: www.stylemepretty.com)

 

13. Láthatnátok-e a szerződést?

Ha úgy érzitek megtaláltátok a tökéletes fotóst, akkor kérjetek tőle szerződést. A szerződést nagyon alaposan olvassátok el! Emellett pedig kérjétek meg, hogy ha bármilyen kérdés merülne fel bennetek, akkor kereshessétek!

 

Digitális Fotókidolgozás a TörökFotónál

Kapd kézhez már 1 nap alatt az esküvői fotóidat! Hívasd elő képeidet a TörökFotónál!

  • Online feltöltés (mobilról is!)
  • Országos kiszállítás
  • Csúcsminőség

 

Ezek után nincs más hátra, csak az esküvő 🙂 Esküvői fotózással kapcsolatos további tippeket itt találhattok és Facebookon is elérhettek minket! Böngésszetek bátran!

 

 

Hozzászólások letiltva