Híres magyar fotósok, akik történelmet írtak

20150302-lens-sylvia-1-blog480

Már rég gondoltunk rá, hogy egy cikkben összegyűjtjük azokat a magyar fotósokat, akik kiemelkedő munkájukkal beleírták nevüket a fotózás történetébe. Most eljött a pillanat, hogy megosszuk veletek kik is ezek a a tehetséges magyar emberek, akik hírnevet szereztek az országunknak. Íme, a mi válogatásunk, a teljesség igénye nélkül… 🙂

 

 

1, André Kertész (Kertész Andor) 1894-1985

André Kertész (vagyis Kertész Andor) az egyetemes és a magyar fotográfia legfontosabb alakjai közé tartozik. Budapesten született, polgárcsaládban. Párizsban próbált szerencsét menyasszonya unszolására. André Kertész mellett megannyi magyar művész, köztük Robert Capa, Martin Munkacsi és Moholy-Nagy László is a Nyugatot választotta élete új színhelyéül. Viszonylag hamar fotós megbízásokat kapott különböző magazinoktól. Újraértelmezte a fotográfiai kompozíciókat és megteremtette a fotóesszé műfaját. Kertész megfordult Franciaország mellett, Amerikában és természetesen Magyarországon is.

andré2

andré

 

2, Ata Kando (Görög Etelka) 1913-2017

Görög Etelka néven született Budapesten, mivel kiskorában nem tudta kimondani az Etelkát, helyette Atát mondott így ragadt rá ez a becenév. Fotósanyaga felöleli az egész 20. századot, így a magyar fotográfia egyik legjelentősebb nőalakja. Utazásai biztosították számára a változatos anyagot. Járt Dél-Amerikában az indiánoknál, 1956-ban a disszidáló magyarokról készített felvételeket, ezek után pedig divatfotóként is tevékenykedett. Ata Kando a maga 103 évével a legidősebb magyar fotóművész volt.

Ata Kando fiatalkori önarcképe
Ata Kando fiatalkori önarcképe
Ata Kandó időskori arcképe
Ata Kandó időskori arcképe

 

Fotókidolgozás a Törökfotónál!
  • Online feltöltés (mobilról is!)
  • Országos kiszállítás
  • Alkalomhoz illő sablonok
  • Csúcsminőség

Mindezt biztosítja számodra a Törökfotó Miskolcról!

 

3, Brassai (Halász Gyula) 1899-1984

Eredeti nevén Halász Gyula Brassóban született. Budapesten, a Képzőművészeti Főiskolán tanult, de Franciaországban lett híres fotóművész. André Kertész támogatását élvezte fotós pályája során. Néhány évvel később már saját albumát is ki tudta adni, amiben fotói elemi erővel és lényegre törően mutatták be a város valódi arcát és hangulatát. A legjobb példa erre Madame Bijou-ról készült fotója, ami Toulouse-Lautrec festményeinek hangulatát idézi. Festőként, szobrászként, sőt íróként is sikeres volt. Picassóval együtt szobrokat állítottak ki, és könyvet is írt róla. Cannesban egyik filmje még díjat is nyert. Egyik barátja „Párizs szemének” nevezte őt.

Párizsi szerelmesek
Párizsi szerelmesek
Madame Bijou
Madame Bijou
Brassai és Picasso
Brassai és Picasso

 

5, Escher Károly 1890–1966

A szekszárdi születésű művész Budapesten végezte a tanulmányait. 1909-től gépgyári műszaki rajzoló, 1916-tól operatőrként dolgozott játékfilmeken és filmhíradókon. A némafilm válságának következtében felhagy a filmmel, ekkor kezdett a fényképezéssel foglalkozni. Sajtófotói és riportképei tették ismertté, a portréiról nem is beszélve. Készített képet a windsori hercegről, Derkovits Gyuláról és Móricz Zsigmondról is. Ugyanakkor a nevéhez fűződik a Petőfi Sándorról készült dagerrotípia restaurálása.

Escher Károly fotója
Escher Károly fotója
Petőfi daggerotípia
Petőfi daggerotípia

 

Fotókidolgozás a Törökfotónál!
  • Online feltöltés (mobilról is!)
  • Országos kiszállítás
  • Alkalomhoz illő sablonok
  • Csúcsminőség

Mindezt biztosítja számodra a Törökfotó Miskolcról!

 

6, Sylvia Plachy (Plachy Szilvia) 1943-

A jelenleg New Yorkban élő fotóművész magyar származású. A humanista fényképezés egyik jelentős képviselője. Még lánykorában, 1956-ban, 13 évesen disszidált családjával New Yorkba. 1964-től kezd a fotózással foglalkozni. A Pratt Institute-on tanult fotográfiát André Kertésztől. Ő az Oscar-díjas színész, Adrien Brody édesanyja. Adrien volt édesanyja kedvenc modellje.

New York utcája
New York utcája
Kedvenc modellje, fia Adrien
Kedvenc modellje, fia Adrien

 

Fotókidolgozás a Törökfotónál!
  • Online feltöltés (mobilról is!)
  • Országos kiszállítás
  • Alkalomhoz illő sablonok
  • Csúcsminőség

Mindezt biztosítja számodra a Törökfotó Miskolcról!

Érdekelnek további érdekes, fotózással kapcsolatos cikkek?

Ha igen, akkor kövess minket itt vagy Facebookon!

Hozzászólások letiltva